Megérteni apámat

 Mennyire útáltam apámat. Sok okból kifolyólag. Főleg mert anyám is útálta és mert olyan dolgokra kényszerített, amihet nekem nem volt semmi kedvem. Hajnali kelés, biciklizés a váci kompig, át a túloldalra és még ott is lenyomni pár kilométert, hogy eljussunk a telepre ahol a Sajgó éldegélt. Sajgó apám lova volt, almásderes, remélem ez a helyes kifejezés, szürke, fehér foltokkal, és Sajgót le kellett lovagolni minden héten legalább egyszer. Erre ráment az egész napunk. Mire hazaértem hulla voltam. Anyu persze sose jött, mert hát útálta apámat és egyébként is, övé volt a házimunka és amúgy se szeretett lovagolni se semmilyen más sportot. Úgyhogy én ki voltam szolgáltatva apám spártai edzéstervének, biciklizés, úszás, lovaglás, evezés. 

Most már látom hogy jót akart. Keménynek nevelni, hogy ne törjön meg az élet, a mindennapok, a nehézségek. Vagy legalábbis ne túl könnyen. Sportosnak nevelt, mert talán így tovább tudok élni. Szabadnak, mert nem ismert másféle életet. Nem véletlen, hogy egyre jobban hasonlítok rá. Nem tudok átlagos vagy normális életet élni, ahogy ő se tudott. Nem vagyok könnyen elviselhető, ahogy ő se volt. Azért remélem, hogy kicsivel jobb vagyok. Minden nap elmondom a gyerekemnek, hogy szeretem és ezért kényszerítem olyan dolgokra amik nehezek és amihez semmi kedve nincs. Ha nem szeretném, nem érdekelne mit csinál és hogy csinálja. Hagynám, hogy egész nap mobilozzon és butuljon. De nem tudom megtenni, mert fontos nekem. 

Visszatekintve megértem. Nem mondom, hogy mindent jól csinált, de legalább próbálkozott. Remélem nem minden hibáját ismétlem meg.